Arra a bézs színű darabra azonban, amin a jól ismert logók láthatóak, még 20 évet kellett várni. Fotó: Getty Images/Edward Berthelot Botrányba fulladt múlt Louis Vuitton halálával a márka családi kézben maradt, és egyre nagyobb karriert futott be a luxus kiegészítők világában. Azok az ikonikus kockás, csíkos, LV printtel díszített darabok, melyekért minden divatrajongó odaadná a fél kezét, már a fia, Georges felügyelete alatt készültek, de az ő halálával is töretlen maradt a brand népszerűsége, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy maga Coco Chanel is rajongott a Vuitton táskákért. Ő maga volt az eleven hirdetés. Az egyetlen árnyék, ami mégis évtizedek óta úgy villog a monogram felett, mint valami retinát égető neonreklám, a náci megszállás. Louis unokája, Gaston, ugyanis szövetkezett a németekkel a második világháború idején, csak azért, hogy a boltot ne kelljen bezárni. Így az egyetlen üzlet, ami Pétain bábkormánya alatt működhetett, az a Vuitton volt. Ráadásul Gaston fia, Henry kifejezetten szimpatizált a nácikkal, a német kormány ki is tüntette őt hűségéért és a rezsimért tett erőfeszítéseiért.
A hirdetés csak egyes pénzügyi szolgáltatások főbb jellemzőit tartalmazza tájékoztató céllal, a részletes feltételeket és kondíciókat a bank mindenkor hatályos hirdetménye, illetve a bankkal megkötendő szerződés tartalmazza. A hirdetés nem minősül ajánlattételnek, a végleges törlesztő részlet, THM, hitelösszeg a hitelképesség függvényében változhat.
Arról, hogy az út alatt miből élt pontosan, sajnos nincs infó, de egy biztos: 16 évesen a sikeres bőrönd-és csomagkészítő, Monsieur Marechal tanítványa lett. Louis rövid időn belül a város kedvencévé nőtte ki magát, aki minőségi utazótáskára vágyott, az csakis őt kereste: a fiút, aki művészek, ácsok és gazdák leszármazottjaként született. A francia császár, III. Napóleon hallott róla, így állítólag személyesen ő maga kérte fel, hogy a felesége ruháit a lehető legszebb módon csomagolja be, mikor el kellett hagyniuk a várost – ezzel Louis egy életre beírta magát a történelembe, valamint az elit szívébe, és egyúttal Marechal műhelyét is elhagyta. 33 éves volt, amikor végre megnyitotta a saját üzletét, gyakorlatilag egy korabeli startupot, ugyanis a kor divatjával tüntetően szembe ment és az addig megszokott nehéz, domború tetejű táskák helyett könnyű, lapos fedelűeket kezdett tervezni, melyek minden eddiginél könnyebben szállíthatóak (és nem utolsó sorban egymásra pakolhatóak) voltak. Sőt, ő volt az első, aki a táskákat zárral látta el, a saját irodájában pedig minden egyes ügyfél darabjához külön pótkulcsot tartott, hogyha az eredeti elveszne, könnyedén ki lehessen nyitni.